A Wanghailou templom hányatott története

Tiencsin katedrálisáról, a tekintélyes neoromán Szent József székesegyházról (Xikai jiaotang 西开教堂) tavaly már ejtettem szót a blogon, minthogy ez a város egyik legnépszerűbb landmarkja és hát ott fekszik a központban, rögtön a helyi „Váci utca“, a Binjiang dao 滨江道 torkolatánál. Úgyhogy most nem ezzel, az 1914-óta a püspökség központjaként is működő templommal, hanem elődjével, a szintén franciák által épített Notre Dame de Victoires, azaz Győzedelmes Miasszonyunk （kínai nevén Wanghailou 望海楼) viharos történetével foglalkozunk.

Az egész album Flickr-ön

Egy gyönyörű prostituált és lány-különítménye a bokszer-lázadás idején

Az egész album Flickr-ön

Tiencsin egykori városfalán kívül, a Déli csatorna 南运河 mellett áll egy taoista templom, Lü Dongbinnek 吕洞宾 a Tang 唐 dinasztia alatt élt tudós-költőnek, később pedig a nyolc hallhatatlan kvázi vezetőjévé kanonizált istenségnek a tiszteletére. Egykor zegzugos kis utcák, földszintes házikók vették körül a szürke-téglás falakat, a közeli csatornán pedig a legszegényebbek éltek ladikjaikon, halászatból, prostitúcióból, ahogy lehetett. Ma ebből a több mint száz évvel ezelőtti világból szinte semmi sem maradt, a csatornán itt-ott egy lékelő horgászik, mellette forgalmas többsávos út fut, sehol egy hutong, mindenhol több emeletes lakóházak - csak a Lü Zutang 吕祖堂 nemrég felújított szentélye és kertje bújik meg a modern Hongqiao kerület 红桥区 épületei közt. Gondoltam már rá, hogy meglátogatom, de igazán akkor határoztam el magam, mikor egy ezen a környéken élt, istennőként tisztelt utcalányról olvastam egy korábban Tiencsinben élő amerikai srác blogján. Itt derült ki az is számomra, hogy a kis templomocska udvarán volt a tiencsini bokszerek kultikus oltára, innen indultak a gyűlölt „fehér ördögök“ (yanguizi 洋鬼子) ellen.

Sanghaj- környéki utazgatás II. - Shaoxing 绍兴 és Anchang 安昌

„(...) ugyanis Shaoxingot elfelejtették, hogy tudniillik Shaoxing kimaradt a Nagy Modern Megújulásból, hogy tehát Shaoxingról úgy határoztak, nem kell, vagyis Shaoxing ép, vagyis Shaoxing megmenekült, vagyis Shaoxing maradt, maradt egy csodálatos, egy nagyon szegény, egy elbűvölő, egy csendes vidékiességbe süppedt, egy úgynevezett elmaradott és békés és szerény zárvány a múltból (...)“ Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt

Hát talán ennyire nem lelkendeztem mint a fenti sorok írója, mikor három verőfényes sanghaji nap után vonatom befutott a csöcsiangi (Zhejiang) 浙江 elöljárósági városkába (lakossága még az 5 milliót sem éri el), ahol nagyjából 5-6 Celsius fok és kitartóan szitáló eső fogadott meglehetősen hűvös vendégszeretettel. Nem tagadom, Krasznahorkai könyvének olvasása nélkül aligha tűztem volna ki célul a Jangce-deltában tett rövid kirándulásom talán legbiztosabb állomásának ezt az útikönyveimben különösebben nem feltűnő alfejezetet. Ahogyan azonban ő a turista-ipartól és felújítási-láztól rejtélyes módon megkímélt „élő“ városnak festette le a Jüe (Yue) királyság (Kr.e. 770-221) egykori központját, amely máig őriz valamit a Ming 明 és Csing (Qing) 清 dinasztia korának hangulatából - kellőképpen sikerül kedvet csinálnia a látogatáshoz. És habár lábbeli-készletemet nem éppen ehhez az időjáráshoz igazítottam induláskor, illetve láthatólag házigazdám sem hívott üvegest az utóbbi időben nyílászárói szélvédetté tételének érdekében (megmondom kereken, nem voltak ablak szárnyak, csak függöny), fűtés pedig mint minden valamire való Dél-Kínának számító helyen nem volt beszerelve, légkondira pedig nem tellett, mégsem bántam meg, hogy eljöttem idáig. (Csak az egészségemért aggódók megnyugtatására: esőkabátom volt, gumicsizmát vettem - bár nem volt könnyű 43-ast találni, hálózsákom pedig egész jól szigetelt.)

Sanghaj-környéki utazgatás I./2. - Sanghaj 上海

Az egész album Flickr-ön

És akkor jöjjön a Park Hotel 国际饭店, amely 1934-es elkészültétől 1954-ig egész Ázsia legmagasabb épülete volt! Az épületet a Joint Savings Society megrendelésére tervezte, (amelynek különben már székházat is készített még 1923-ban, Sichuan zhong út 四川中路261), amely a 20-as években alakult Kína négy legbefolyásosabb bankjának közös vállalkozásaként. A 22 emeletes, 83,8 méter magas felhőkarcoló közel fél évszázadig uralta Sanghaj látképét. A megrendelő ingatlanbefektetésként készülő szállodája az akkori lóversenypályára nézett, ma ez a Néppark (Renmin Gongyuan 人民公园）a Nanjing xi út 南京西路 mentén. Tagadhatatlan az amerikai befolyás Hudec stílusán, amelyet 1929-ben tett újvilági látogatása során gyűjtött Chicago, New York és San Francisco utcáin. (Erről csak nekem ugrik be Michael Douglas?) De ami a legfontosabb, sikerült megoldania a mérnököket ezidőtájt nyugtalanító süppedékeny mocsaras és homokos sanghaji talaj problémáját; a megerősített betonalapot négyszáz 33 méteres oregoni fenyőre ültette, így minimalizálta a süllyedés lehetőségét. Az építkezés során kínai építőanyagokat is használt, így shandongi 山东 fekete gránit és sötétbarna taishani 泰山 kerámia borítja a külső falakat. A földszint egykor a társaság bankterme volt, ma kávézó-lobbi. A felette található galérián kiállítás található Hudecről és a Park Hotelről, illetve annak köztársaság-kori Kína alatti időszakáról, hangulatáról. A korban a Park Hotel volt „a Hotel“, itt megszállni presztízs-kérdés, státuszszimbólumnak számított. Ma négycsillagos szálloda működik benne a Jinjiang Group 锦江团 tulajdonában. 2006 óta nemzeti örökségvédelem alatt áll.

Sanghaj-környéki utazgatás I./1. - Sanghaj 上海

Miután a karácsonyi vizsgák után vakációra vonultam itt az egyetemen, úgy gondoltam a Holdújévig (jan. 31.) belefér egy hetes kiruccanás Közép-Kínába. Pénztárcámhoz igazodva a sanghaji hostelt leszámítva minden állomásomon couchsurfinggel terveztem szálláshoz jutni, már csak az ismerkedés és a kínai nyelvgyakorlás érdekében is. Kelet Párizsa után a bájos és nem túl felkapott Shaoxing 绍兴 , majd a már Marco Polo által is magasztalt, manapság turistaparadicsom Hangzhou 杭州, végül pedig a kertjeiről és selyméről ismert Suzhou 苏州. De vegyük először csak Sanghajt, teljesen szubjektíven az általam legérdekesebbnek talált látnivalóit kiemelve, egy felvidéki magyar-szlovák építész emblematikus épületeiből szemezgetve, amelyek a XX. század első fele óta meghatározzák a metropolisz arculatát.

Sanghajról rengeteget lehet olvasni mindenütt, azt hiszem nincs olyan aki ne hallott volna már a nyugat-európai nagyhatalmak által erőszakkal megnyittatott majd felvirágoztatott kereskedő városról, amely az előző századforduló idején London, New York és Párizs mellé sorakozott fel mint pénzügyi központ és világváros. Az 1949-től a 80-as évekig tartó szigorú elzárkózó politika után „Kelet Gyöngye" mára ismét visszanyerte korábbi pozícióját és talán egyre inkább felül is múlja azt.

Itt az új év, január 1-től 2014-et írunk gyakorlatilag az egész világon a gregoriánus naptárt követve, de - mint azt sokan tudják - nem így a hagyományos kelet-ázsiai időszámítás szerint! Idén a - Hold járásának megfelelően - január 31-el indul a ló (马 ma) éve, ami a tavalyi - február 10-én kezdődött - kígyó (蛇 she) fémjelezte esztendőt váltja.

De miért izgat ez engem egy cseppet is azon túl, hogy végül is valami letagadhatatlan közöm csak van a kínai kultúrához? (Ti. benne élek egy ideje és egyet s mást tanítottak kitűnő tanáraim az ELTE-n. Vivant professores.) A Középső Birodalom műveltségét szinte minden ponton átszövi az állatövi jegyek és az azokhoz kapcsolódó szimbólumok, hagyományok, hiedelmek fonala, a megfelelő házastárs megtalálásától a pekingi Régi Nyári palota (圆明园）hányatott sorsú bronz-állatfejeiig. (A Második Ópiumháború alatt francia és brit csapatok által felgyújtott és kirabolt palota kincseit Jackie Chan és régészcsapata szerzi vissza az elég idétlenre és kicsit nacionalistára sikeredett Chinese Zodiac című filmben.)

Szóval mire fel ez az egész bejegyzés és észosztás (már megint)? Hát saját évjáratom, az 1990-es esztendő dicső szülöttei számára van most jó (vagy majd meglátjuk...) hírem! Rajtuk kívül még az 1978-as, 1966-os, 1954-es, 1942-es, 1930-as, 1918-as ... generációkhoz illetve az ifjú 2002-esekhez szeretnék elsősorban szólni! Viseljetek/viseljenek büszkén minél több piros színű ruhát, minél „lejjebb“ annál jobb! Piros színű alsónemű, karkötő, ékszer, öv mind rendkívül hasznos lehet ebben az évben, sok kellemetlenségtől óvhat meg mindannyiunkat! (Aki nem tartozik a fent említett kategóriákba, az se keseregjen, jó tanácsaim számukra is hasznosak lehetnek zodiákusuk sorra kerülésének éveiben!)

Miről van szó? Hát arról, hogy mint azt sokan sejtik, Mao elnök országában a piros ( 红 hong）szín óriási népszerűségnek örvend, de nehogy azt higgyük, hogy mindez csak a Hosszú Menetelés rettenthetetlen hőseinek köszönhető! Valamivel a kommunisták előttig, az ún. primitív társadalmakig vezetik vissza a hanok különös vonzódását a szivárvány első színéhez. A Nap, a vér és a tűz színéhez az ünneplés, a siker, a bátorság, az igazság jelentéseit társították. Ahogy Róma, majd Bizánc nyomán az európai kultúrában is a hatalmat és az előkelőket illette meg a bíbor vagy a skarlát, úgy Kínában is a az uralkodó osztály kiváltsága volt a cinóberből, sáfrányból vagy cirokból (apropó Mo Yan 莫言 Zhang Yimou 张艺谋 által megfilmesített regénye a Vörös cirokmező!) nyert szín használata. Elég csak a Tiltott Város csarnokainak falára gondolni, vagy a klasszikus regényre a Vörös szoba álmára, ami már címe alapján sejteti velünk, hogy nem a verejtékes szegényparaszti mindennapokba fog elkalauzolni.

Különleges alkalmakkor azonban minden társadalmi rétegben szokásban volt a vörös/piros használata. A menyasszony esküvői ruhája, a chinatown-ok jól ismert lámpása, és Holdújév (春节 Chunjie） szinte minden kelléke mind az ősi színszimbolikát követi. Ugyanis a vörös elűzi a gonoszt és megvédi a testet (ld. alsóruha), segít elkerülni a balszerencsét és jószerencsét hoz. (Nem nehéz ezek után elképzelni, hogy mennyire lehetett nehéz a XX. században a világ többi pontján ekkor már inkább csak a forradalom színeként ismert vörös zászló meghonosítása. Még a köztársasági Guomindang -zászló nagy részét is a vörös tette ki - ld. Tajvan zászlaját)

De miért pont most kell felvennie mindenkinek a piros tangáját? Hát adott ugye a kínai asztrológia 12 állatövi jegye, amelyek évről évre váltják egymást. A fentebb már említett 12 éves ciklus szerint, idén a ló évében születettek „kerülnek sorra“ (ez az év számukra az ún. 本命年 benmingnian), az én esetemben ez a második jubileum értelemszerűen. Szóval a „lovaknak“ különösen óvatosnak kell lenniük ezen Újév során, próbatételek és nehézségek várhatják őket, amik ellen jobb felkészülni egy pár piros zoknival vagy alsónadrággal. Mivel - mint megtudtam a napokban egy kínai barátomtól, akinek nagymamája mondta, hogy - a karkötő is elég nagy hatásfokkal véd, igencsak megnyugodtam, ugyanis ha jól számolom lassan nyolcadik éve viselem a még gimis bodrogi evezőstábor emlékét őrző vitorlás-madzagot a csuklómon. (Aki levágta a sajátját szalagavatóra, esküvőre stb. hivatkozva, az remélem kicsit megszeppent most.)

Tehát van még szűk egy hónap, hogy mindenki beszerezze a szellemirtó és a szerencsehozó bugyiját, uzsgyi!

Akárcsak tavaly ilyenkor, idén is úgy döntöttem, hogy az őszi egyhetes szünet (október 1-e, a Népköztársaság 1949-es kikiáltásának ünnepe) alatt fellátogatok a fővárosba, meglátogatni a barátokat és kicsit szétnézni a még nem látott nevezetességek között. Pontosan tudtam - ahogy minden ismerősöm is figyelmeztetett -, hogy ilyenkor nem ajánlatos a Pekingbe utazni, mert az egész országból csődülnek oda a népek, a belföldi turizmus virágzásának illusztrálásaként. De mit tehettem, az egyetemen ekkor van szünet, én meg utazni akarok, hát ez van. A négy ott töltött nap alatt sok mindent láttam, igyekszem összefoglalni mindezt egy blogbejegyzésben.

A 798 Művészeti Zóna (798 艺术区)

Az egykori katonai gyárat az 1950-es években a szocialista barátság jegyében, kelet-német együttműködésben húzták fel, innen az épület bauhaus-jellege. Ez talán a csarnokról készült képeken látszik leginkább, ahol a tető ablakok „tarajos“ megoldásával a város északi fekvése mellett a legtöbb fényt célozták beengedni a tervezők. Habár a gyár a 80-as évek végén bezárt, hogy apránként teret engedjen a kortárs fiatal művészeknek, a falakon ma is jól látszanak a kulturális forradalom, Mao-t dicsőítő jelszavai. A 90-es években alternatív művésznegyednek indult gyárkomplexum, ma már inkább menő galériáknak és kiállításoknak ad helyet, rengeteg turista keresi fel az ilyenkor megszokott utcai árusok és boltosok örömére.
Én a negyedet egy couchsurfingen talált pekingi lánnyal jártam be, aki az oldalon nem szállást, hanem társaságot, „idegenvezetést“ kínált - ezzel éltem, és nem csalódtam. Ajánlom mindenkinek aki külföldön vagy idegen városban jár egyedül, jó alkalom barátkozni is, meg hát nem magányosan rója az ember a nevezetességeket.

Az egész album Flickr-ön

No, hát ismét itt vagyok Tiencsinben, ahol az Ég Fia átkelt a folyón, és készen állok, hogy amint valami olyasmi dolog történik velem-körülöttem, amit érdekesnek és blogbejegyzésre érdemesnek találok, azt megírom. Előbb vagy utóbb. Mindenkitől bocsánatot kérek, aki esetleg már nagyon várta, de nem kapott hírt rólam, nekik ezúton is üzenem, hogy nyugodtan keressenek emailben, skype-on, vagy most már egyre inkább úgy tűnik, hogy fészbukon is elérhető vagyok. 

Szóval egy hónap visszailleszkedés után, hamarosan következik a napokban tett pekingi utazásom beszámolója; kortára kínai művészettel, császársírokkal és nemzetiségekkel.

Addig is, íme a link az eddig felkerült tiencsinben lőtt fényképekhez:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10202058979144840.1073741826.1497676767&type=1&l=6d65b38a1a

青岛, Qingdao, Tsingtao, Csingtao - kinek hogy tetszik, vagy hangzik ismerősebben. De mi is ugorhatna be egy újabb "csingcsangcsung" városnévről? Hát talán legtöbb eséllyel a sör, amit Magyarországon is el lehet érni, én például a Wang mester konyháján próbáltam ki életem első, 0,3-as Tsingtao-ját, ami persze nem adott valami sosem tapasztalt ízélményt, de rossz sem volt. Ez egy lehetséges asszociáció tehát.

A másik talán még szűkebb körnek ad esélyt, hogy felcsillanjon a szemük - ők pedigazok, akik olvastak-hallottak a 19-20. századi európai és japán koncessziók létesítéséről Kínában. Számukra ismerősen hagozhat a Kiautschou németesen átírt öble Santung (Shandong) tartomány tengerpartjáról, ahol Vilmos császár tengerészei és kereskedői telepedtek meg, és építettek fel egy kikötővárost, kéttornyú román stílusú katolikus és zömökebb evangélikus templomokkal egy-egy domb tetején és persze sörgyárral. A lankás domboldalakon századeleji villák és volt koncessziós épületek kapaszkodnak meg, szellős - itt-ott máig megmaradt - macskakővel kirakott utcákkal osztva fel egyenletesen. De az se keseredjen el, akinek mindez vadiúj információ; "azért vagyunk itt," hogy pár mondattal meg néhány képpel rápillanthassunk "Kína Svájcjára", ahogy a Lonely Planet szerint a kínaiak hivják városukat. 

Ma (13-án) már kicsit alábbhagyott, de azért még el-el pukkan egy-egy köteg petárda, vagy esténként még be-befigyel egy tüzijáték a szomszédos utcák valamelyikében. Mondanám, hogy "nem baj, lassan azért csak elfogy", de oh, ez balga önáltatás lenne csak! Miből gondolom, hogy "sosem hagyják abba"? Hát, csak az alapján, hogy amióta (szeptembertől) kinn vagyok, nem volt olyan nap, hogy ne ébredtem volna reggel sortűz-ropogásra, vagy ne kaptuk volna fel a fejünket külföldi csoporttársaimmal ökéntelenül is az utcáról behallatszódó durrogásra. Esküvő, haláleset, új üzlet nyitása, szabadságra-menés vagy csak szimpla szerencse-kérés - ezek mind motiválhatják az embert, hogy petárda-füzérre gyújtson. Köztéren, úttest-szélén piros kis fecni-kupacok jelzik a legutóbbi "szertartás" helyszínét.

Hogy nem veszélyes-e? Egész biztos, hogy az, ha másnem, a hallásra nézve. Én még csak becsukom az erkélyablakot, meg az ajtót (de persze így is hallom), de azok az úriemberek és úriasszonyok, akik közvetlen közelből élvezik a robbantgatást, egész biztos, hogy valamivel magasabb decibel fognak igényelni, ha kommunikálni akarnak. És meg is érkeztünk Mehmet barátom elméletéhez: miszerint ez az oka annak, hogy a kínaiak állandóan kiabálnak, akár telefonba beszélnek, akár csak a mellettük állóval akarnak valami szívélyeset közölni. Hát lehet benne valami... Én meg mindig azt hittem, mérgesek egymásra. 

Node, kanyarodjunk vissza a Holdújév és a tüzijáték kapcsolatához! Hát az említett hétköznapi megszokott hangzavart érdemes gondolatban megsokszorozni, ha el akarjuk képzelni, mi volt idén február 7 és 12 között. De miért van mindez? És miért lógatnak mindenhová piros négyzetben FU (福 = jószerencse, boldogság) táblácskákat, vagy tapasztják az ajtójukra a kínaiak?

FU az ajtónkon - biztos ami biztos

Vagy miért függesztik ki a jól ismert piros lámpásaikat mindenhová, miért esznek töltött tésztagombócot (jiaozi 饺子 baozi 包子) az esti családi összejövetelen?

Jobbra: jiaozi, balra: baozi

Mindezek magyarázatára egy kis történetet mesélt el egyik tanárunk, amit aztán wikipedián is csekkoltam - szóval mostmár biztos, hogy igazi. Röviden az történt sok-sok ezer éve, hogy a szegény falusiakat minden óév végén egy szörny tartotta rettegésben, akit 年 'nian'-nek hívtak. Nian, vagy magyarosan csak "Esztendő" lecsapott este a szegény parasztokra, és meg-megevett belőlük párat. Az életüket féltő derék lelkek ezért ilyenkor felmenekültek a hegyekbe, hogy ott húzzák ki, míg Esztendő kitombolja magát. Egy alkalommal, Újév előestéjén, amikor már mindenki felkerekedett a menedéket lelni, az egyik asszony fiait várva lenn maradt faluban, mondván, amíg ők nem jönnek vissza, ő sem hagyja el a házat.

Ahogy várta gyermekeit, egyre jobban beesteledett. Egyszercsak egy öregember tűnt fel az úton, aki rögtön kérdezte az asszonyt, hogy hát ő hogyhogy itt, nem fél, hogy pikkpakk becuppantja majd az Esztendő? Az asszony elmondta a szituációt, mire az öreg jótanácsokkal látta el, arra az esetre, ha jönne a rém - majd így megúszhatják a fiaival együtt élve. A tanácsok: tegyenek ételt (gombócot) az ajtó elé a szörnynek, hogy az ne jöjjön be, hanemlakjon jól kint. Aztán tegyenek az ajtóra FU-t, mert az szintén nem árt, és akasszanak piros lámpát a ház elé, mert ezt a színt nem szereti a szörny.

Így is tettek az asszony és az időközben megérkezett fiúk, és miután a módszer bevállt, a következő évre való hasznos tanácsként elárulták a titkos receptet a szomszédoknak is.

A mesében (vagy az általam ismert változatában) nem esik szó a petárdáról, de azt hiszem jól beilleszthető az "Esztendő" elijesztésének gondolatkörébe ez a külföldieknél is jól beváló módszer.

No, és zárásként még két videó a youku-ról (kínai youtube), az egyikben Andy Lau, szerintem egyébként egész jó honkongi színész vállalta a cikis szereplést (de lehet, hogy a kínaiaknak tetszik), a másikban pedig gyerekek éneklik az egyik legnépszerűbb ünnepi dalt.

Mindenkinek 恭喜恭喜! (Gongxi=gratuláció; jókívánság)