És akkor eljött 5-1 azaz 五一 wuyi -  ahogy a kínaik emlegetik a Munka Ünnepét (劳动节) egy szép pénteki napon, mi pedig felkerekedtünk kényelmesen az jó előre megváltott vonatjegyekkel a zsebeinkben, hogy meglátogassuk Csin Si Huangtit (秦始皇 Qin Shihuang) és az ő agyagból formált hadseregét Hszianban (西安 Xian)!

Szóval hál'istennek nem kellett korán kelnünk, a vonatunk csak dél körül indult Pekingbe, ahonnan ugyan még állomást kellett váltanunk (a Déliből a Nyugatiba) metrón, de kétségtelenül megérte ez a pici mafan 麻烦 (= nyűg, kényelmetlenség), hogy cserébe viszont a 300 km/h-t hol alulról, hol felülről nyalogató expressz gyors vonattal (gaotie 高铁) utazhassunk a több mint ezer kilométerre fekvő Senszi (陕西 Shaanxi) tartomány központjába. Így igazán nem okozott gondot az utazás, az a négy és fél óra, plusz előtte a tiencsini kolitól Pekingig az a másfél; viszonylag fitten és üdén indultunk a lefoglalt szálláshely megkeresésére a koraesti, fasorokkal szegélyezett, merőleges utcákon.

Mert hogy a városnak nem csak a szigorúan vett történelmi magja van szabályos sakktábla-szerűen tervezve, hanem az a környék is ilyen volt, ahol mi megtelepedtünk három éjszakára. Mint hogy nem volt semmi gabaj az apartmannal, igen hamar megint az utcán találtuk magunkat - persze önszántunkból, vagy legalábbis a gyomrunk kényszerítésétől vezérelve. Itt gyorsan megtaláltuk a közeli kiülős sütögetős helyet (烧烤 shaokao) ahol egy zajos diáktársaság mellett jól belaktunk kis nyársakon sütött apró húsokból (串 chuan), mellé egy kis sört szürcsölgetve. Sejtettük - az útikönyv tanácsa alapján -, hogy Hszianban nem ez lesz az első és az utolsó barbecue csemegénk, inkább csak amolyan nyitányként tekintettünk rá. Meg hát amúgy is régóta szeretjük a „csuanr-t“ , úgyhogy nem esett nehezünkre követni a Lonely Planet szerzőit.

No, de eljött a szombat reggel is, nyarat idéző hőséggel, de mi felkészültünk! Rövid pólóujjakkal és nadrágszárakkal nekivágtunk napszemüvegesen az óvárosnak, a Hanok (Nyugati-Han 西汉 dinasztia Kr.e. 206/202-től Kr.e. 9-ig) és a Tangok (Tang dinasztia 618-907) ősi fővárosának, ami akkor még Csangan (长安 Chang'an) - azaz „Hosszú Béke" -  néven futott. (A város mai elnevezése „Nyugati Békét“ jelent.)
Némi óvatossággal estünk neki azért a látnivalóknak: buddhista, taoista, konfuciánus templomok eleve kizárva, és a máshol már megszokott egyéb építményekkel (mint Dob torony, Harang torony) is csak csínján bántunk. (Aki már járt történelmi kínai városban, tudja miről beszélek. Mindezek a helyek annyira újszerűek csak mint a tizenötödik alföldi barokk templomocska a maga egytornyú kis sárgaságával, elvárt berendezésével, parasztbarokk angyalkáival. Na valami ilyesmi érzés motoszkál az emberben a piros-szürke falak, a csarnokos, belső udvaros szentélyek felbukkanása láttán.)

(baidu)

A Muszlim Negyed

Tehát mit csináltunk? Meg kell vallanom, engedtünk az öreg Harangtorony (钟楼 Zhonglou)„csábításának“, de utána rögtön neki vetettünk magunkat a muszlim negyed forgatagának, és elmerültünk ebben a kiabálós, füstös, éttermekkel és „látvány-pékségekkel“ zsúfolt, néhol szuveníres, de mégis autentikusnak ható nyüzsgésnek. Az egyik fejkendős leány „kínai burgert“, zsocsiamót (肉夹馍 roujiamo) kínált, a másik fehér sapkás fiú több méteresre nyújtott cukros tésztával legénykedett, miközben minden egyes helyről a saját hangfalából ki-ki a maga pop-slágerét üvöltette vendég-csalogató gyanánt. Itt-ott felkaptunk egy pohár frissen facsart gránátalma-szörpöt, rántott fürjtojást, és engedtük, hogy vigyen minket az emberár. Tényleg nem volt nehéz elképzelni hogy egykor ez a város volt a Selyemút első állomása, a kelet-nyugati kereskedelem első kapuja a tulajdonképpeni Kínában. (Innentől nyugatra főleg később meghódított közép-ázsiai törökös, muszlim kultúrájú, nem han kínai kultúrájú népek éltek egykor.)
Tehát az első számú kötelező hsziani látnivaló a Muszlim Utca (回民街 huiminjie), vagy másnéven Muszlim Negyed (回民区 huiminqu).

(baidu)

Faltúra két keréken

A napközbeni lófrálásban elkoptatott talpaink kezdték kívánni a nyugalmat, de mi magunk még nem igazán éreztük úgy hogy beérnénk ennyivel. Szerencsére már több baráttól hallottuk jó hírét a városfalon-biciklizésnek, ami azért izgalmas igazán, mert a „Nyugati Béke“ városa az egyetlen a Népköztársaságban, ahol a mai napig épen meghagyták a védműveket, ellentétben pl. Pekinggel, ahol csak a négy égtájnak megfelelő kapu-monstrumok és egy-egy bástya őrzi az egykori császárváros falainak nyomvonalát. Itt,  közel egy órai kerekezésre alkalmat adó bringatúrát csaphat a turista akár tandemmel, akár egy ülésessel, körbe a főút szélességben terpeszkedő kikövezett magaslaton.
Jobbra-balra „lenézve“ (néhol inkább fel) persze viszonylag kevés sikátoros hutongot látni, inkább a fel-fel törő modern lakó- és üzleti tornyok a jellemzőek. De ez meg a különböző korok „békés együttélése“, nem? Nem tudom, de valaki így mondta a fotóim láttán. Mindenesetre hatalmas élmény volt, és végre ülhettünk kicsit - ezt pedig főleg lábaink élvezték igazán. Tehát No. 2:  városfal-túra biciklivel!

(baidu)

Az első császár Cserép Ármádiája

És akkor eljött a kicsit hűsebb, esőre álló (de szerencsére csak a lábait lógató) felhős vasárnap. Szállásunkon figyelmeztettek, hogy „rengeteg ember lesz, nem lehet elég korán menni“, úgyhogy igyekeztünk amennyire csak lehetett időben kikászálódni az ágyból, és olyan 9-10 körül már ki is értünk a mai várostól kb. negyven perc buszútra fekvő ősi Csin (秦 Qin) központhoz, ahonnan a Mennyei Birodalmat először egyesítő Si Huang irányította rövid életű, de vitathatatlanul jelentős birodalmát. Csin uralkodója véres harcok után leverve a Hadakozó Fejedelemségeket a Kr.e. 3. században egységes államot hozott létre Hszianjang (咸阳 Xianyang) néven, uniformizálta a mértékegységeket, úthálózatot, tartományokat hozott létre, kemény közmunkák árán felhúzatta a Nagy Fal első változatát a nomádok ellen és még sorolhatnánk. Sokak szerint Kína legtöbb nyelvben használatos neve is államának nevéből (Csin) ered, úgy mint: China, Chine, Cina stb.
De a látogatók számára a legfontosabb öröksége az a grandiózus síremlék és az ennek őrzésére rendelt több mint nyolcezer fős, kerámiából készült egyedi arcvonású katona, harciszekerekkel és lovakkal. A három eddig feltárt üregben külön a közkatonák, a tisztek és a legfelsőbb vezetés állnak őrt a mindeddig feltáratlan császári mauzóleum előtt. Nem hiszem, hogy a Világörökség egyik leghíresebb kincsét nagyon fel kéne dicsérnem, megteszik ezt a különböző dokumentumfilmek, útikalauzok, és még az iskolai történelemkönyvekben is szerepel ennek több mint két évezreddel ezelőtti államalakulatnak a monumentális alkotása. Csak annyit tennék hozzá a személyes tapasztalat révén, hogy egyetértek azokkal, akiket lenyűgözött eddig az Agyaghadsereg  (兵马俑 Bingmayong).

A hosszú hétvégés kirándulás után elégedetten és jó élményekkel tértünk haza „kis“ Hajhó-parti otthonunkba, ahol kedden minden folytatódott a megszokott munkanapi ritmusban. Hszian mindenképpen az egyik legjobb úti-célnak bizonyult, csak ajánlani tudom!

Még csak egy valami. Kitűnő kísérőnek bizonyult az ezen a blogon is sokat emlegetett Lonely Planet-en kívül Steve Berry: A császár sírja c. történelmi-kalandregénye, amely a Dan Brown könyvek stílusát követve sok valós és hasznos ismeretet ad át az olvasónak a mai és az egykori Kínáról. Mindezt a Mauzóleumon és az első császár örökségén tusakodó fiktív figurákkal lejátszott új generációs kommunista vezetőkkel, amerikai és orosz titkos ügynökökkel, rejtélyekkel, világ-megmentéssel vegyítve ad izgalmas élményt  nemcsak Hsziant és Kínát járó olvasóknak. Ezúton is köszönet Orsinak, akitől a könyvet kaptam!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.