Kihasználva a nemzeti ünnep (október 1.) körüli szünnapokat, elhatároztuk, hogy elutazunk az UNESCO Világörökség védjeggyel megjelölt Nyári Rezidenciához, a hegyek között megbúvó Chengdébe. Eredeti vonat-tervünket keresztbe húzta a vasúttársaság – egyébként korrekt – értesítése, miszerint az előre megváltott jegyünkkel sajnos nem megyünk majd sokra, mert nem indul az aznapi járat (éppen nincsen „minden második nap”) Tiencsinből, és amellett hogy visszautalják a pénzt, a buszt ajánlják lehetséges alternatívaként. Így végül közúton értük el nagyjából 5 óra hol lassabb-hol gyorsabb zötykölődés után a várost.

(baidu)

Meglepő látványt nyújtottak a kifejezetten festői hegyvonulatok lábaiból kinövő felhőkarcolók – Chengde utóbbi húsz évének építészeti vívmányai. Mintha Peking egyik kerületét eresztették volna le a völgyekbe, vadi új utakkal, lakótömbökkel a Rehe (Jehol, 热河）azaz „Forró folyó” két partjára. Ahogy sétáltunk a buszállomásról befelé a belváros-közeli hotelünk felé, megegyeztünk abban, hogy nem a várt koszos, lepukkant klasszikus vidéki várost (3,6 millió lakos) látjuk, hanem valami egészen kellemes hangulatú környezetet. Ezen véleményünk különben a három ott töltött nap után sem változott meg, Karin szerint az emberek is szebbek mint Tiencsinben vagy Pekingben.

Nem volt túlságosan meleg ezekben az első októberi napokban, de nem is vártunk nagyon mást, hiszen a Csing (Qing 清) dinasztia uralkodói pont a környék hűs mikroklímája miatt választották nyári rezidenciaként a nyári napokon elviselhetetlenül forró levegőjű Pekingtől kb. 200 kilométerre fekvő városkát. Napos és esős időnk is volt, de utóbbi nem akadályozott meg bennünket a környék felfedezésében, a tibeti hatású buddhista templomok, a császári nyaraló vagy akár a Pöröly-csúcs ( Qingchui feng磬锤峰) meglátogatásában, vagy a Kangxi (康熙)császár életét és uralkodását bemutató monumentális szabadtéri lovas-animációs-fényvetítős-kosztümös show élvezetében.

Szóval hadd szóljak pár szót az itt kapott élményekről, a számunkra érdekes látványosságokról! Ahogy az útikönyvek és a baidu/google első találatai is ajánlják, mi is a tulajdonképpeni Nyári Rezidenciával (Binshu shanzhuang避暑山庄) indítottunk. Miután kiálltuk a vakációzó tömegek rendkívül üdítő társaságát a jegypénztárok előtt kígyózó sorokban, és diákigazolványunk felmutatásával nem kaptuk meg a kedvezményes belépőket (a külföldi diákok nem igaziak) és nekivágtunk teljes áron a szokásos csarnokoknak. Az egyikben 17-18. századi európai vagy európai stílusú állóórákat (azon kevés nyugati vívmányok egyikét, amikért a korabeli kínaiak rajongtak és érdeklődtek – mondván minden más náluk is megvan és még jobb is) , a másikban faberakásos képeket vagy festményeket láttunk. Egy következő teremben jingdezheni（景德镇） porcelán edényeket állítottak ki, az ezt követőben a híres-hírhedt 19-20. században uralkodott Cixi (慈禧) császárnő lakosztályába nézhettünk be. Számomra a legérdekesebb az Ópiumháborúk és Kína nyugati hatalmakkal folytatott konfliktusait bemutató tárlat volt, ahol többek között azt is megtudtam, hogy a fővárosban a Nyári Palotát (Yuanmingyuan圆明园) is elpusztító angol-francia csapatok elől menekülő Xianfeng 咸丰 császár itt lelt menedékre, nemsokkal halála előtt.

(baidu) 

A korábban látott hasonló műemlékek (pl. pekingi Tiltott Város) miatt nem időztünk túl soká a palotamúzeumban, inkább átvágtunk az összesen 5,6 km2 területű (!) palotákkal, uralkodói adminisztratív épületekkel tarkított erdős-parkos hegyes-tavas komplexumnak, ahol majd' két órán át bóklásztunk a napsütésben (és egy halom belföldi turista társaságában).

saját kattintású képeim a parkokról itt

Ugyan a délelőtt folyamán nagyjából már sikerült lejárni a lábainkat, nem akartuk kihagyni a napból a lhászai Potala Palotát imitáló Putuo Zongcheng zhimiao普陀宗乘之庙 -t. Így felmásztunk a szomszédos hegyoldalon felkúszó hagyományos kínai és tibeti építészeti elemeket ötvöző pavilonok sorain. Lenyűgöztek az aranytetők, meg a vörös-fehér festésű falak, de hogy tényleg azon a helyen járunk, ahová már tavaly is el akartam jutni, csak akkor vált bizonyossá, amikor egy másik napon a távolból egészben láttam az impozáns épületeket.

 (baidu)

De nem vittük túlzásba a Kínában töltött idővel egyenesen arányosan egyhangúvá váló buddhista szentély-látogatásokat: az esős nap csodásan esőtlen estéjén megnéztük a szabadtéri színpad lenyűgöző bemutatóját a mandzsu dinasztia sorban a negyedik császárának az uralkodásáról. A 200 lóval és több mint 1000 emberrel előadott epikus show négy részben fogalja össze a nagy uralkodó dicső tetteit és életének fontosabb eseményeit. A gyermek császár klasszikus nevelését megjelenítő óriási koncentrikusan forgó színpadokon ülő konfuciánus bölcsek között sétáló ifjú Kangxi mögött Csuangce (Zhuangzi) pillangói repkedtek az animációs vetítő-felületen, ahol a külpolitikát bemutató jelenet alatt lovasok vágtáztak az élőben arra nyargaló katonák kiegészítéseként. A csillagászati felvonás alatt a színpadon sétáló Ferdinand Verbiest jezsuita asztrológus és az ősi császárok csillagai után kérdezgető Ég Fia körül ekkor elsötétült a háttér, és az óriási hippodromot körülölelő dombvonulatra körös-körül apró fény-pontokat vetítettek az égbolt megjelenítésére. Az északi és nyugati nomád törzseket (ojrát mongolok, kazahok, stb.) a tibeti buddhizmus elterjesztésével és támogatásával pacifikálta Kangxi, a pancsen láma meghívásának grandiózus bemutatása ezt a nagyívű politikai tettet mutatta be, sárga süveges gelugpa rendi szerzetesek processziójával a hagyományos óriási tibeti kürtök zengése közepette. Az egész darab alatt két oldalt kivetítőn követhettük a mondott vagy a kórus által énekelt szövegeket kínaiul, angolul, japánul és koreaiul feliratozva.

Mondanom sem kell, lenyűgözve és aléltan távoztunk volna a nézőtérről, ha utóbbi érzésünkből a hirtelen újból rákezdő zivatar fel nem rázott volna minket. De legalább - óriási szerencsénkre - a show másfél órájára nyugtot hagyott nekünk.

 鼎盛王朝·康熙大典 (baidu)

Hogy ne csak történelemmel és kultúrával foglalkozzunk chengdei tartózkodásunk alatt, utolsó reggelünkön elhatároztuk, hogy kirándulni fogunk a várost körülölelő sziklás hegyek valamelyikén. Az általam merészen csak „Pöröly-csúcsnak” fordított Qingchui feng 磬锤峰 (angolul Hammer Peak többnyire) megmászására esett a választásunk, amelynek névadó „bunkósbotot” (az útikönyv magyarázata szerint egy hagyományos kínai hangszer ütőjét) formázó messziről látható bérce sok más kirándulót is vonzott a magasba. Sokan libegővel tették meg az utat, mi eredeti célunknak megfelelően gyalogosan értünk fel a hegytetőre. Érdemes volt.

saját kattintású képeim a "Pöröly-csúcsról" itt

Hazafelé az előre lefoglalt vonatjegyeinkkel először Pekingbe mentünk, majd sietve átszálltunk az utolsó tiencsini vonatra, és még az éjjel hazaérkeztünk a Mennyei Gázlóhoz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.