Péntek van amikor ezeket a sorokat írom, épp nemrég értem vissza a szobámba a közeli kis utcában elköltött ebéd után. Ahogy általában, ma is Scott nevű dél-koreai haverommal próbáltunk egy újabb féle tésztalevest, amiben elvileg kecske/bárány főtt. (De persze 6 yuanért húst nem kaptunk bele.) Szóval ettünk, meg vettünk egy Fantát (nem tudom mikor ittam utoljára ilyesmit, de most úgy éreztem itt az idő), majd visszasétáltam a koliba, ő meg az albérletébe.

Nemsokára indulok be a városba dolgozni, a "borszakmába", ahol most a vevők előtti produkáláson kívül újabb feladatot kaptam: magyar cégeket kell keresnem Kínában és lehetőleg felvenni velük a kapcsolatot. Hen yaoyísi! (Nagyon érdekes!) Majd kiderül mire jutok, mindenesetre kicsit jobban hangzik, mint 7-8 kínai komoly vásárló előtt elmondani a standard reklám szöveget, majd vért izzadva imádkozni, hogy nehogy nekem szegezzen valami kérdést, amit nagy valószínűséggel hadarva, és valamilyen távoli tájszólásban fogalmaz meg. Ilyenkor ülök/állok egyhelyben, mosolygok, és ha esetleg veszem a bátorágot, hogy ne egy "Sajnos nem tudom./ Nem értem, túl gyors."-sal intézzem el, hanem összeszenvedek valami - szerintem - épkézláb mondatot, akkor abból tuti, hogy szóvicc kerekedik (a rengeteg azonos hangalakú és csak a kontextustól és hangsúlytól függő szó miatt), és az egész társaság, akik eddig egymással voltak elfoglalva máris mind rajtam nevetnek, esetleg hozzáteszi a kedvesebbje, hogy "hen keai" (nagyon aranyos). De nem veszem a lelkemre nagyon, igyekszem tanulni ezekből a beszélgetésekből, talán később már könnyebben fog menni. Végülis ez még csak a második hét. De volt azért sikerélményem is, például szerda este amikor a FB-ra is felkerült kép is készült, egész jól kommunikáltam a fucsieni (Fujien) vevővel (a képen kék ruhában), és mivel úgy tűnt, hogy valamilyen szinten buddhista, ezért nagy sikerem volt az előző félévben tanult mongol meg tibeti buddhizmusos órákon tanultakkal. Mindenáron tanítani akart engem, de mondtam, hogy sajnos nem tehetem meg, hogy leutazzak Hsziamenbe (Xiamen, egyébként itt készülnek a fehér King Long buszok, amik otthon a Széna térről indulnak), mert itt vagyok befizetve. Sajnálta, de megígértem, hogy ha októberben majd megyünk a borokkal Fucsouba (ez is Fucsienben van), akkor megiszunk egy ergoutuo-t, ami egy állítólag nagyon erős pálinka.

Ja, amúgy a munkáról szólva, egy itteni kedves magyar lány ismeretsége révén van egy hely Pekingben, ahonnan időnként szólnak, hogy menjek dolgozni. Nem rendszeres meló, eddig kétszer három órát dolgoztam a cégnél, ahol vadiúj okostelefonok magyar menürendszerének a fordítását kellett ellenőriznem, hogy azok elég érthetőek-e a magyar felhasználó számára. Egy ilyen klasszikus office-elrendezést érdemes elképzelni, ahol minden kis paraván-kaszniban más-más országból származó arcok ülnek, akik tesztelik a saját anyanyelvükön írt programokat, alkalmazásokat. Mellettem pl. egy orosz lány ült, szemben egy portugál srác, mögöttem egy kazah lány, és így tovább. Egy angol nyelvű excel táblázatba kellett bevinnünk az értékeléseket, amiket majd egy másik csapat feldogoz. Nem valami kreatív dolog, de kifizetik az utazásomat, ami nem kis dolog, és pár ezer forintnak megfelelő összeget kapok kézhez egy egy ilyen pár órás munka nap után. Az út Tianjinből a helyig kb. 2 óra, de közben tudok tanulni a vonaton meg a metrókon, úgyhogy nincs vele igazán gond.

Van itt még valami, amit mindenképp el akarok mesélni. Tegnap történt, hogy munka után Csaó barátommal elmentünk vacsorázni valami rizses kaját, és utána megittunk egy Harbin sört. Közben beszélgettünk mindenféléről, de főként arról, hogy ki evett extrémebb kaját már. Mondanom sem kell, egyértelműen ő nyert (nem is tudom mit vártam). Az hogy kiskorában a nagymamája sütött neki békacombot, vagy hogy a szomszéd által fogott kígyót megették nem számított durvának szerinte. Ami viszont tényleg felkeltette az érdeklődésemet, az egy állítóag hebei-i (Hopej tartomány, Tiencsin körül) specialitás, a számárhús. Elhatároztam, hogy mindenképp kipróbálom. Csaó tud is egy helyet itt a városban, ahol jól csinálják. (Péntek este kipróbáltuk, kitűnő, szendvicsben tálalják, és erős paprikával, amitől szegény Csaó majd megpusztult.)

De kedvenc történetem, az a kaják kapcsán megesett beszélgetés volt, amelyben Csaó kifejtette nézetét, hogy szerinte azért nem esznek a muszlimok disznóhúst (Xinjiang meg Gansu tartományban élnek főleg itt Kínában), mert azt hiszik, hogy a disznó az ősük. Igyekeztem nem túl hangosan nevetni, de azért megmagyaráztam neki, hogy azért ez nem egészen így van. Mentségére legyen mondva, rögtön elfogadta a magyarázatomat Mohamedről, a zsidókról meg Mózesről és a tisztátalan ételekről.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.