Egy ideje elmaradoztam, elég sűrűek voltak a napjaim, illetve nem működött a netem, de most felveszem a fonalat újra. Mi is történt a legutóbbi bejegyzésem óta? Hát főleg Peking, de volt költözés meg állásinterjú meg első nap óvodákban - csupa szerencsés esemény, leszámítva, hogy kicsit megfáztam az utóbbi napokban.

De kezdjük mondjuk Pekinggel. Múlt héten szünet volt nálunk a nemzeti ünnep (1949. okt. 1-én kiáltotta ki Mao mester a Kínai Népköztársaságot) meg a buszos történetben említett Őszközép Ünnep, amik miatt kiadták az egész hetet munkaszünetnek, és mindenki elindult a szülőföldje, családja, kedvenc városa felé, vagy ha jobb ötlete nem volt, hát Pekingbe, ahol "amúgyis olyan kevesen vannak", hogy a lehető legközelebb lehessen a vöröslobogókhoz a Tiananmen (Mennyei Béke) téren. Elhatároztam még az ezt megelőző tanítási napok egyikén, hogy ekkor nekem is ott kell lennem, ahol "az ország szíve dobog", de kínai tanáraim lebeszéltek, mondván, hogy agyon fognak taposni, nomeg nem lesz vonatjegyem, menjek inkább 4-e után.

Aztán mivel nem álltam túl fényesen anyagilag sem, pontosabban nem láttam a bevételi oldalt, mert épp nem hívott semelyik munkalehetőségem sem, nem is bántam annyira, hogy el kell tolnom az utazást és pár millióval kevesebb ember között tipródom majd a hutongok (Peking jellegzetes szűk kis utcái, a feltett képek között vannak ezeket mutatók is) kövezetén. Spórolósan, Tiencsint nézegetve, pihengetve, tanulgatva teltek az első napok a szünetben, mígnem váratlanul megcsörrent a telefonom a félhomályos, kicsit piszkos koliszobám asztalán.

"Wei!" felkiáltásomra magyar választ kaptam, egyik volt tanárom hangján, aki még az ELTE kínai szakán tanított engem. Nem sokkal a hívás előtt ugyanis munkakeresési majdnem kétségbeesésemben megkerestem őt is a nagy emailgyártásban, mert megtudtam, hogy most Pekingben dolgozik a magyar nagykövetségen. Szóval visszahívott, és - minden hátsó szándék nélküli, de tényleg - kérdésemre, hogy milyen olcsó szállást tudna nekem ajánlani, ha felmennék a fővárosba, felajánlotta a vendégszobájukat. Több sem kellett nekem, másnap - taláb szerda volt - már a három napos látogatás alatt meglátogatni tervezett helyeket irogattam össze, és nagyobb kedvvel pucoltam a vécét, meg súroltam a csapot is.

Eljött tehát a péntek reggel, korán felkeltem, kimentem busszal az állomásra, és hálistennek kaptam jegyet a gyorsvonatra - igaz egy órával későbbire csak, de legalább megreggelizhettem jól bevált, olcsó és finom csáklitcsipkukival. A vonat fél 11-kor futott be a pekingi pályaudvarra, ahonnan kb. egy óra alatt el is értem első betervezett állomásomra, az Ég Templomához (Tian Tan). No, erről a komplexumról nagyon lényegretörően annyit mondanék el, hogy a város délnyugati felén található és a Ming (14-17.sz.) és Csing (Qing, 17-20.sz.) császárok itt böjtöltek, imádkoztak és mutatták be áldozatukat "apjuknak," az Égnek (ld. Ég Fia) és őseiknek a téli napforduló idején. A hatalmas területű épületegyütesen vagy három órát bolyongtam, fotózgatva, újabb és újabb templomokat és csarnokokat végigjárva - akit érdekel megtalálja a fotókat FB-on, vagy a bejegyzés alján lévő picasa linken. (Külön ajánlom a szuvenír boltban készített fotót a kínai kurtizános pókerkártyák között megtalált Putyinos változatról.)

 Az Ég Temploma

Miután elkoptattam a lábamat és kiléptem a főkapun, a belváros felé vettem az irányt, hogy egy kis hutong-túrával elérjem a Tiananmen teret. Ezek a kis utcák végre tényleg olyanok voltak, mint "amiket a filmekben látni", szürke falak, piros lampionok, füstölő utcai sütödék, nyüzsgés, de közben a két oldali boltok nagy része elegáns selyemüzlet, teaház, könyvesbolt, vagy színház. Persze rengeteg szuvenír árus mindenütt, így rövidesen rájöttem, hogy ez nekem - a turistának szól csak, az "igazi pekingiek" nem ilyen sikátorokban laknak. Ettől még élvezetes, csak hát Váci utca, na.

Durván egy óra bóklászás után végül kikeveregtem a sűrűjéből és hamarosan ott találtam magam a nagy tömegrendezvények és demonstrációk helyszínén, a Mennyei Béke terén. Lábamat már nem nagyon éreztem, de mivel még volt egy-két órám alkonyatig nekiláttam körbefotózni a szocialista realizmus nagyszerű mozgalmi szobrait Mao mauzóleuma körül.

"Gyertek fiúk, már csak addig a kocsmáig kell kibírni!"

Ahogy elvégeztem kötelességemet, amivel tartoztam a fenti stílust kedvelő önmagamnak, az i-t a koronára a város első katolikus templomának meglátogatásával tettem fel. Azt hiszem mondhatom, hogy a szocializmus szobor- és épület- remekei mellett itt Kínában ez vált a másik szenvedélyemmé - felkeresni a számomra gyarmati területenkívüliséget, aztán japán megszállás alatt menedéket jelképező nyugati templomokat és hozzájuk tartozó plébániát, iskolát. Hát így is tettem, mikor megtudtam útikönyvemből, hogy a Déli székesegyházat (Nan Tang) még a 17. századi, Matteo Ricci-féle jezsuita misszionáriusok alapították, akik a császárt mindeféle európai órákkal, térképekkel, műszerekkel nyűgözték le. Ma a templom a 20. század eleji formájában látható (a bokszerek lázadása itt is nyomot hagyott), szürke falai és a plébánia épületeinek kínai stílusú tetőivel pont olyan, ahogyan (szerintem) ki kell néznie.

Linkek a képekhez:

https://picasaweb.google.com/114299421426156246939/AzEgTemplomaPeking2012Oktober6

https://picasaweb.google.com/114299421426156246939/HutongokTiananmenTerEsDeliSzekesegyhaz2012Oktober5

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.